A 2000 januárjában megjelent Dunaharaszti Közlemények című lap (amely a Dunaharaszti hírek elődje volt) közölte például, hogy mennyi adót, vagy vízdíjat kell fizetni, de kiderül, hogy akkoriban a tanulók helyi buszbérlete 380 forint volt. A már akkor is létező Bárka közösség vezetője is üzent a lapban az olvasóknak.
A Baktay Ervin Gimnáziumban és Vízügyi Szakközépiskolában (ekkor még ez volt a neve) „Mese és valóság” címmel szerveztek előadássorozatot, ahol az Egyiptom hercege, a Herkules és az Asterix című rajzfilmeken keresztül lehetett megismerkedni az adott korokkal, ugyanis a filmek után beszélgetés is volt a témáról. A lapból az is kiderül, hogy Dunaharasztin 1999 decemberében 7 pár kötött házasságot.
A Dunaharaszti Művelődési Házban pedig már egy februári rendezvényre készültek, ugyanis a játszótér építésére szervezett jótékonysági bál sztár fellépője „Jódlis Csocsesz” volt.
Itt pedig elolvashatja az egész újságot! Jó szórakozást!