A város kulcsa

2021. február 16.
A város kulcsa, kép: Tóth Gábor
Egy település városi rangját (sok fejlesztés mellett) leginkább egy szimbólum jelképezi és ez a város kulcsa. Ez a tárgy pont úgy képviseli a település egységét, mint ahogy a Nemzetét a Szent Korona. A kulcs néma szemtanúja a város történelmének.

A város kulcsát a hagyomány szerint a polgármester őrzi és adja át utódjának. Ehhez a tárgyhoz hozzáférni nagy tisztesség, hiszen önmaga jelképezi az elöljárói poszt folytonosságát, a település rangját.

Egykoron a város értékeit őrző „kincstár” kulcsai lehettek ezek, vagy a városkapu nyitásához kellettek. Ma a városi rangra emelés jelképeként adják át a települések első emberének.

Kara Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára átadja a várossá nyilvánítási dokumentumot Luttenberger Gusztáv polgármesternek, 2000. október 1.
forrás: Dunaharaszti Helytörténeti Emléktár Digitális Fotógyűjtemény

Így történt ez Dunaharaszti esetében is.

Dunaharaszti 2000. július 1-étől lett hivatalosan város, az avató ünnepséget azonban 2000. október 1-én tartották meg. Az akkori polgármester, Luttenberger Gusztáv vette át a város kulcsait dr. Kara Páltól, a Belügyminisztérium akkori helyettes államtitkárától.

Luttenberger Gusztáv polgármester a város kulcsával a Városavató ünnepségen, 2000. október 1.
forrás: Dunaharaszti Helytörténeti Emléktár Digitális Fotógyűjtemény

Ma ez a kulcs dr. Szalay László irodájában van. A kulcs szárán a „Dunaharaszti” felirat olvasható, fejrészét pedig városunk címere díszíti.