BÁRKA – Jel a világban

2021. április 13.
Bárka Otthon, fotó: Tóth Gábor
Dunaharaszti 2020-ban várossá válásának huszadik születésnapját ünnepelte, az indulásakor országosan egyedülálló sérült felnőttek számára létrehozott Bárka Lakóotthon és Műhely 2021-ben pedig a 30. születésnapját ünnepli. Kerek évfordulók, melyekre büszkék vagyunk.

A Bárka Műhely nappali ellátást és intézményen belüli fejlesztő foglalkoztatást biztosít fogyatékkal és autizmussal élő felnőttek számára, a Bárka Alapítvány Ápoló-Gondozó célú Lakóotthona 12 fő sérült felnőtt ember számára nyújt otthont.

A „bárkások” – így emlegetjük az otthon lakóit, amikor találkozunk velük a tereken, utcákon, templomokban, vagy a rendezvényeken, ahol ők maguk állnak a portékákat kínáló asztalok mögött, saját kézműves termékeiket kínálva adventi vagy más kirakodó vásár alkalmával. Egymásra mosolygunk, beszélgetünk velük, s vásárolunk gyönyörű hímzett táskáikból, ékszereikből, gyertyáikból, szövött terítőikből. Büszkék a munkájukra, s örömöt szerez számukra, hogy megtapasztalhatják, tetszenek nekünk az általuk alkotott használati tárgyak.

Kik is Ők? Honnan indul a Bárka története?

A szociális szférában dolgozni, segítő szakmát választani komoly elhivatottságot feltételez. Különösen akkor kell óriási erő, ha valamit a semmiből akarunk felépíteni – így volt ez a dunaharaszti Bárka megszületésekor is. Draskóczy Ildikó gyógypedagógus több külföldi tanulmányút és önkénteskedés után fiatal hölgyként elhatározta, hogy a franciaországi alapítású nemzetközi szervezet szellemiségét elhozza Magyarországra. Barátokkal közösen csapatot épített 30 évvel ezelőtt, hogy Dunaharasztiban létrehozza Jean Vanier, a Bárka mozgalom alapítójának tanításai alapján azt a közösséget, ahol a fogyatékkal élő felnőtt ember barát, egyenrangú partner, társ. Életének célja, értelme van, hétköznapja munkával telik, s minden nap megélheti, hogy a közössége szereti őt, akár a családja.

„A Bárka a remény jele kíván lenni egy megosztott világban. Közösség, amely eltérő szellemi képességű, különböző szociális hátterű, vallású és kultúrájú emberek szövetségeire alapul. Az egység, a hűség és a kiengesztelődés jelei szeretnénk lenni.”

Boldog 30. születésnapot kívánunk Dunaharaszti nevében a Bárkának, s kívánjuk, hogy még számos jubileumi ünnep örömét tudjuk egymással megosztani!

Ha szeretne a Bárka Alapítvány számára 1% -ot felajánlani:
Adószám: 19664383-1-13

Ha adományával biztosítani szeretné a működést:
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-73695114 – Erste Bank Hungary Zrt

PayPal: kozossegvezeto@barkaalapitvany.hu