Az Arcanum Digitális Tudománytár tette közzé térképösszehasonlító rendszerét. Ennek segítségével a mai térképet vetheti össze a történelmi rajzokkal.
A használata végtelenül egyszerű:
- kattintson a fenti képre és már ott is találja magát az alkalmazásban. A program asztali gépre optimalizált.
- bár mi alapvetően Dunaharasztit adtuk meg a rendszernek, így önt automatikusan ide viszi, de a térkép alatti „Keresőbe” beírhat bármilyen településnevet.
- a rendszer leválogatja az elérhető térképeket, Haraszti esetében 17 ilyet sorol fel a képernyő jobb szélén. (Ezek között ott van Pest 1775-ös áttekintő térképe, a Habsburg Birodalom katonai felméréseinek eredményei, de vannak térképek a Magyar Királyságból, sőt olyan is, amelyet 1960-ban készített a CORONA kémműhold.) Válassza ki ezek közül, hogy melyiket nézné meg.
- az „Alaptérképek” közül jelölje meg, hogy melyik mai nézőmódot szeretné. Van normál utcatérkép és műholdas is.
- a képernyő jobb felső sorkában látható „Átlátszóság” elnevezésű csúszkával tudja a két, egymás fölé helyezett térképet összehasonlítani.
- nagyítani vagy kicsinyíteni úgy lehet, ha a kurzort rávezeti a térképre és az egér görgetőjét mozgatja.
Nagyon érdekes megfigyelni, hogyan nőtt, terebélyesedett Haraszti az évek során. Hogyan jelentek meg a semmiből az utcák, a terek.
Jó szórakozást!